Manapság szinte általános, hogy jelekkel kommunikálunk. Gondoljunk csak az útjelző táblákra, vagy a csomagolásokon feltüntetett jelekre. Olyannyira megszoktuk őket, hogy nem szánunk igazán időt a tanulmányozásukra, hiszen csak az áltata közvetített jelentés érdekel minket. De azt gondoljuk, érdemes kis időt szánni és felfedezni azt a színes világot, amit adnak annak, aki odafigyel rájuk.

Alapvetően a jelek, szimbólumok, piktogramok funkciójukból eredően megkövetelik, hogy egy egységes szabályrendszer alapján értelmezzük őket Bajától Bangladesig. Vagyis csak azokat tekinthetjük általános értelemben jó piktogramnak, amik a világon mindenhol azonos jelentést sugároznak. Persze nem lehet figyelmen kívül hagyni az olyan nemzeti, vallási sajátosságokat, amik csak egy adott ország, kultúra sajátjai, és ugyancsak üzenetet közvetítenek, de csak egy szűkebb közönség értelmezheti hibátlanul. Mert például míg a nyugati kultúrában a sárkány gonosz és félelmes, keleten az esőt szimbolizálja.

Piktogramokkal találkozunk az éttermekben, várva egy buszt, múzeumban, minden közösségi téren, így a weboldalakon is.

Ami igazán izgalmassá teszi őket, hogy tartalmuk függvényében szabad kreatív játékot engednek a grafikusoknak. Az embernek alapvető és egyik legfontosabb téma, természetesen önmaga. Érdekes kérdés, hogy a föld 7 milliárd lakosát hogyan lehetne egy „általános” ember piktogrammal jelölni. Lehet-e egyáltalán?

Az 1970-es években a NASA egy űrszondát (Pioneer-10) küldött fel, aminek a feladta az volt, hogy minél messzebb jutva, elhagyva a naprendszert, csillagközi útra induljon. A fedélzeten grafikus elemeket tartalmazó, arannyal bevont alumínium lemezeket helyeztek el, azzal a reménnyel, hogy ha földönkívüli értelmes lények találnak a szondára, tudathassák ki küldte oda őket. Ez volt az úgynevezett Pioneer-tábla. A táblákon egy férfi és egy női emberi test látható, valamint több szimbólum, melyek az űrszonda eredetéről, a Földről és az emberi fajról tájékoztatnak.

Nos, volt-e értelme a programnak, és ezzel sikerült-e megalkotni az egész emberiség általános ábrázolásmódját, azt nem ítélném meg. De úgy tűnik az igény nagyon is valóságos.

Az embert ábrázoló piktogramok nem csak ilyen magasztosabb cél érdekében fontosak, sokkal hétköznapibb okai is lehetnek. Számos nyilvános helyen szükséges a nemek szerinti megjelölés. Például a mosdókat jelölő táblákon. Ilyenkor (is) a legtöbb piktogram nyilvánvaló okok miatt elveti a definiáló elemeket, egy általánosan érthető megjelölésre törekszik. De a nő attól nő, hogy szoknyát visel? Az efféle berögzült sztereotípiák olykor zavaróak lehetnek, ugyanakkor egy régóta bevált rendszert követnek.

Néha egy mozdulat vagy egy gesztus is elegendő az információ megértéséhez. Például a mozgólépcsőn álló alak vagy a buszon kapaszkodó, ami még busz nélkül is érthető.
Vagy a toaletteket jelölő piktók. Az esetek többségében csak egy női és férfi ikon, mégis tudjuk, hogy mit jelent. Ennek a két kis alaknak a grafikai megfogalmazására számos lehetőség van. Az esetek többségében igazodik valamihez, az épített tér stílusához, arculathoz, de ezen túl, a tartalom ugyanaz.