Egy jó arculat ismérvei

Egy jó arculat ismérvei
Itt van néhány gyakorlati szempont, amiről egy arculat vagy logó tervezéskor nem szabad megfeledkezni. Bár fontos, hogy a cég tudjon azonosulni a saját arculatával, de egy arculatnak elsősorban gyakorlati funkciói vannak és a konkurencia mellett és azzal szemben is meg kell állnia a helyét. Azt kell mondanunk, hogy régen rossz, ha a cégvezető vagy tulajdonos ízlése határozza meg egy cég arculatát. A logó és az arculat használhatósága és hatékonysága ezen gyakorlati szempontok nélkül semmit sem ér. Nézzünk meg néhány alapvetőt:

Megkülönböztet:

Ha valamit megjelölsz annak az a célja, hogy felismerhetővé, azaz megkülönböztethetővé tegyed. Mind egy cégarculat, mind pedig egy logó elsődleges célja az, hogy megkülönböztessen, kiemeljen a többi cég és termék közül. Éppen ezért kerülendő az a törekvés, hogy a tervezett logó olyan legyen, mint az XY konkurens cégé!

Felismerhetővé tesz:

Ez gyakorlatilag az előző pont, de nem csak különbözni kell, hanem felismerhető és könnyen megjegyezhető üzenetet is kell közvetíteni, hogy mivel találkozik a néző.

Ezekre egy arculat esetében a következő eszközök állnak rendelkezésre:

  • A szín: a színnek is van üzenete, van természetes jelentése (pl. meleg, tiszta, dinamikus, világos), és van tanult szociológiai jelentése (pl. zöld=természetvédelem, sárga=veszély stb)
  • a forma: ami szintén egyedi kell, hogy legyen pl a Nike pipa
  • maga a név jelentése, hangalakja: Egy jól eltalált név már önmagát magyarázza pl. Twitter (csiripel), Prezi (prezentál, bemutat)

Újszerű és meglepő

Ez persze egyre nehezebb, de mindig vannak kialakult, bevett szokások amikből ki lehet törni. Újszerűvé lehet tenni a legegyszerűbb logót egy nem mindennapi szín használatával is, amit nem szoktunk meg, pl.: T-home = magenta (persze ez ma már nem újszerű, de amikor bevezették, bizony rendesen ütött, és azóta szinte agresszívan kisajátította a cég ezt a színt.

Alkalmazható minden helyzetben

A logónak különböző méretekben és különböző felületeken, anyagokon egyformán erőteljesnek és felismerhetőnek kell lenni, úgy hogy közben az egységes megjelenés kritériuma nem sérülhet. Az elmúlt 25 év alatt rengeteg logó alkalmazásánál vakartam a fejem, amikor egy épületen kellett a logót alkalmazni, vagy éppen ellenkezőleg, néhány milliméteres méretben kellet volna jól láthatóan megjeleníteni.

Ezek ugyan nagyon magától értetődőnek tűnnek, mégis rengeteg logó és arculat nem felel meg ezeknek a szempontoknak. Rendkívül fontos tehát, ezek alapján pontról pontra tesztelni a tervezett arculatot.

Pin It